Földünk kincseit az emberiség a kezdetektől használja és élvezi. A fejlett civilizációk azonban olyan ütemben folytatják e természeti erőforrások kiaknázását, hogy az már az emberiség jövőjét, a gazdasági-szociális berendezkedést veszélyezteti. A környezetkárosítás kockázatai és a jövőben esetlegesen emiatt kieső hasznok jól mérhetőek, amelyet nemzetközi szinten a Stern-jelentés mutatott be elsőként. Ma már senki sem vitatja, hogy a zöld gazdaság eredményes megszervezését jelentősen befolyásolja a mérhetőség, és az egységes értékelhetőség. Hiszen a hatékony kormányzati beavatkozáshoz mérhető, pontos és gyors adatok, valamint ellenőrizhető információk kellenek.

2007 novemberében Brüsszelben megrendezésre került az Európai Bizottság, a Parlament, a Római Klub, az OECD és a WWF szervezésében a Beyond GDP, azaz a GDP után címet viselő konferencia. A találkozón mintegy 50 országból 650 résztvevő (politikus, szakértő, civil szervezet), több munkacsoportban vitatkozott azon, hogyan is lehetne kifejleszteni és alkalmazni egy új indikátort a valódi gazdagság (true wealth) és a jólét (well-being) mérésére. Ez a mutató, nem csak a gazdaság teljesítményét mérné, mint a GDP, hanem vallana a szociális helyzetről és a környezet állapotáról, továbbá képes lehet a globális kihívások állapotváltozásait kifejezni, mint például a klímaváltozás, a nyersanyagok és a természeti erőforrások kimerülése, vagy a szegénység, és az egészségügy helyzete.

Hasonló jelzőszámon dolgozik az OECD országok egy csoportja a „Fenntartható Kormányzás Indikátorai 2009” (SGI) nevet viselő project keretében. Időközben már lezajlott az országok első teszt értékelése. Ebben Magyarország a tesztelt 30 OECD ország közül a 25. helyre került 2009-ben gazdasági, szociális, foglalkoztatási, demokrácia és fenntarthatósági összevont mutatók alapján, amely jelentősen távlatokat nyit a fejlődés előtt.

Az Egyesült Államokban Hazel Henderson kifejlesztette az „Országjövő Indikátorokat”, míg Angliában az Új Gazdasági Alapítvány megalkotta a Boldog Bolygó Indexet (HPI), ENSZ pedig az Emberi Fejlettségi Indexet. Ezt követően 2009 őszén az Európai Bizottság ismertette „A GDP-n innen és túl, a haladás mérése változó világunkban” című dokumentumát, amely lényegében a 2007-es Beyond GDP konferencia folytatását jelentette.

Az Európai Bizottság dolgozik az „átfogó környezetvédelmi terhelési index” kialakításán, amelyet a lehető legrövidebb idő alatt be is kíván vezetni. Jelenleg ugyanis nincs ilyen átfogó környezetvédelmi mutató, noha az ökológiai lábnyom, illetve a szén-dioxid-lábnyom erre elvileg alkalmasak lennének, csakhogy alkalmazásuk korlátozott. Az úgynevezett szén-dioxid-lábnyom ugyanis csak az üvegházhatást okozó gázokat foglalja magában, míg az úgynevezett ökológiai lábnyom bizonyos szempontokkal, például a vízre gyakorolt hatásokkal nem foglalkozik. Az új, 2010-ben nyilvánosságra kerülő uniós átfogó terhelési index a környezeti erőfeszítések eredményeit lenne hivatott visszatükrözni.

A zöld technológiai bázison nyugvó projektek megítélésének és elbírálásának másik alapvető komponense a kockázatok értékelése. A kockázatok tartalmi, szerkezeti harmonizálása nélkül ugyanis lehetetlenné válik a technológiai haladásra, fejlesztésekre alapozott greennovációk és a termelő célú műszaki-technikai beruházások egységes elbírálása.

A zöld projektek egységes értékelhetősége irányba tett fontos lépést az Eurostat (az EU luxemburgi székhelyű Statisztikai Hivatala), amikor kidolgozta és bevezette az úgynevezett TMR (Total Material Requirement) mutatót. A TMR azt mutatja, hogy évente mekkora nagyságú, tonnában mért – gyártási célú – anyagmennyiség fut át a gazdaságon, és ezen anyagmennyiségnek mekkora hányadát alkotják a nem regenerálható természeti erőforrások. A TMR gyakorlati jelentősége például ott, és akkor jelentkezik, ha két vagy több, funkcionálisan összehasonlítható szolgáltatás ökológia terhelési kapacitását akarjuk közvetlenül összehasonlítani. Így például a vasút, az autóbusz, a személygépkocsik, illetve a kerékpár fajlagos (kilométerre vetített) természeti terhelését. Ezáltal sikerült egy olyan – igaz csak közvetett – mutatót, indexet kidolgozni, amely alkalmas lehet az állapotváltozós zöld kockázatok számszaki kifejezésére, mi több, összehasonlító bemutatására.

De a TMR lehetőségeire támaszkodva – és kihasználva az interaktív kockázati kommunikáció lehetőségeit –, kidolgozható lenne a különféle ipari termékek, gyártási technológiák környezeti „terhelésének” megjelölése, címkézése, szabványosítása is. Mint ahogyan az is elképzelhető, hogy a beruházási döntéseknél nemcsak az eddig használatos paraméterek döntenének (belső kamatláb, diszkontált jövőérték,…), hanem azok TMR mutatóval kiegészített mutatórendszere.

Kevesen tudják, hogy a nem regenerálható természeti erőforrások egy főre eső átlagos felhasználása – a különféle fogyasztási cikkek, szolgáltatások formájában – Nyugat-Európában évi 70 tonna. A technikai eszközök és termékek előállítása során 1 kg késztermékhez közel 30 kg nem regenerálható természeti erőforrás, az infokommunikációs termékek (ICT) előállítása ennek 10-20 szorosát igényli, vagyis 300-600 kg nem regenerálható természeti erőforrás szükséges 1 kg legmodernebb ICT termék-előállításhoz.

Eija Koski-tól, a Finn Természetszövetség tagja a követőkkel illusztrálta a jelenlegi pazarló erőforrásigényt. A történetben minden egyes termék „magán viseli” azt a képzeletbeli „ökológiai hátizsákot”, amely tartalmazza az előállításához szükséges nem regenerálható természeti erőforrások mennyiségét. Mirja, a 12 éves finn kislány miután felkelt és megmosakodott, sietve felöltözik, hogy el ne késsen az iskolából. Felcsatolja 12,5 kg súlyú karóráját, és belebújik 30 kg nehéz farmernadrágjába. A konyhában a mamája elkészíti a kávéját az 52 kg nehéz kávéfőzővel, és beleöntöti a 1,5 kg nehéz pohárba. Az iskolába elindulva felugrik a legmodernebb – csak éppen 400 kg nehéz – mountanbike-ra és pár perc után meg is érkezik. Az osztályban már mindenki rendelkezik egy saját 1.500 kg nehéz laptoppal, és a 25 kg nehéz mobil telefonnal… Ez a nap is úgy kezdődött, mint minden egyes nap.