Negawatt energia alatt együttesen értjük az energiaracionalizálást és –hatékonyságot, miképpen az energiafogyasztás csökkentéséből származó energia-megtakarítást is.

Egy montreali, 1989-ben megtartott zöld energia konferencián hangzott el első ízben a negawatt kifejezés, amellyel alkotója, Amory Lovins amerikai filozófus, a fel nem használt, pontosabban a hatékonyabb energiafelhasználás miatt megtakarított energiaegységet (negatív Megawatt = Negawatt) jelölte. A Negawatt ráadásul még közgazdasági értelmezésben is hasznosnak tekinthető, ugyanis a gazdaság még akkor is képes növekedésre, ha időközben csökkenti energiaszükségletét – új innovatív eljárások és technológiák kerülnek bevezetésre, miközben az elavult és „energiafaló” gyárak, termelési módszereket felszámolásra kerülnek. Így válik az energiahatékonyság- és takarékosság a gazdasági növekedés motorjává. A „negawatt” gondolat indította el például az energiatakarékos házak megalkotásának folyamatát is.

Az elmúlt évtizedben az energiafelhasználás csökkentése össztársadalmi célkitűzéssé vált az Európai Unióban, s várhatóan hazánkban is. Az energiafelhasználás csökkentése hozzájárul az energiaimporttól függő országok ellátási kockázatainak minimalizálásához, emellett a fel nem használt energia igen jelentős költségvetési megtakarítást jelenthet, s nem utolsó sorban mérsékeli a környezetterhelést is. A megtakarított energiamennyiség mérésére a negawatt, mint mértékegység szolgál.

A zöld gazdaság legnagyobb piaci – egyben fejlődési – potenciáljával rendelkező terület a negawatt energia, vagyis az energiahatékonyság, s ez semmiképpen sem véletlen. Amíg ugyanis a megújuló energiák esetében a hangsúly (és a gazdasági jelentőség) a felhasználandó energiamennyiség technológiailag újszerű előállítására és hasznosítására, illetve az energiaellátás helyettesítésére helyeződik, addig az energiahatékonyság feladata lényegesen egyszerűbb: csupán arról kell gondoskodnia, hogy a már rendelkezésre álló energiamennyiség egyszerűbben, gyorsabban, kisebb veszteséggel és volumenben, egyszóval hatékonyabban kerüljön felhasználásra. Ennek érdekében az energia-hatékonyság eszközrendszerét az energiafelhasználás csökkentését szolgáló, célzó alapanyagok és termékek (gépek, berendezések, műszerek), továbbá gyártási eljárások és logisztikai rendszerek alkotják. Ezért az energiahatékonyság realizálása relatíve egyszerűbb, alacsonyabb beruházási szükséglettel járó tevékenység-formákat kíván.

A ’80-as, ’90-es években kezdték meg működésüket az első ún. ESCO – Energy Service Company – társaságok. Ezek olyan természetes vagy jogi személyek, melyek az energiafelhasználás csökkentésével kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtanak a felhasználó/fogyasztó épületeiben, miközben átvállalják a racionalizálási beruházásokkal járó gazdasági kockázatokat. A szolgáltatás ellenértéke az energiahatékonyság során elért teljesítményből történő részesedés. Németország vezető szerepet tölt be a piacon, megközelítőleg 500 ESCO működik a területén. A megrendelők jórészt a helyi önkormányzatok, a vállalati szektor (gyárak) és kórházak. A szolgáltatás ma még áttörésre vár a kiskereskedelmi és ingatlan szektorban.

Japán egy másik utat választott az energiafelhasználás csökkentésére: az ún. Top Runner programmal ösztönzi a televízió-, légkondicionáló-, és autógyártókat, hogy minél energiahatékonyabb termékeket állítsanak elő. A program lényege, hogy az adott termékcsoportoknál nem az energiahatékonyság alsó, minimális szintjét határozták meg, hanem a piacon előforduló leghatékonyabb terméket (technológiát) jelölték meg iránymutató értékként, amelynél gyengébb energiahatékonyságú terméket nem lehet a piacon bevezetni. Ezzel a kínálat oldali standardizálással Japán szeretné elérni, hogy az energiafelhasználás csökkentése egyfajta önkéntes termékgyártási filozófiává teljesedjen ki.